Kisdéry Boglárka: Ha álomesküvőt szeretnénk, a hibázás nem lehet opció!

Az esküvő amellett hogy egy örömteli esemény, szervezési szempontból igen nagy kihívás is.  A megfelelő tapasztalatok hiányában rendkívűl nagy az esélye annak, hogy már az elején félrecsúsznak a dolgok. Gyakorlati rálátás nélkül ugyanis rosszul mérjük fel az egyes folyamatok megszervezéséhez szükséges időt, könnyű szerrel nyúlhatunk mellé az egyes szolgáltatók kiválasztása során, s főként elszalasztjuk a lehetőséget arra, hogy ideálisan aknázzuk ki a költségvetésünk lehetőségeit.

Szerző és cikkei


Szerző: Bespoke Magazin | A szerző további cikkei


Tartalom

Kisdéry Boglárkával, a B' Event&Wedding esküvőszervezőjével beszélgetünk arról, miként kerülhető el, hogy az elképzelt álomesküvő helyett csupán egy kompromisszumokra épülő eseményt kapjunk, azaz miben látja egy profi a Nagy Nap sikeres megszervezésének titkait.

Van olyan esküvői stílus, ami igazán a kedvence?

Nehéz egyet kiemelni, mert szívesen merülök bele bármely stílusirányzatba, amit az adott pár személyisége, ízlése megkíván. Ha mindenképp meg kell neveznem egyet, az ún. Greenery stílus az egyik kedvencem. Kifejezetten kedvelem azokat a megoldásokat, melyek megjelenítenek egyfajta naturális jelleget, akár konkrétan egy erdős környezetben, vagy bármi más, ami valamiféle természetközeliséget hordoz magában.

Ezek szerint az elvonultabb, netán vidéki környezet közelebb áll Önhöz, mint a nagyvárosi?

Tapasztalataim szerint egy vidéki, romantikus környezetben nagyobb eséllyel lehet egyfajta intimitást adni az esküvőnek. Itt könnyebb a közlekedés, és rendszerint kevesebb alkalmazkodást igényel, mint a nagyvárosi környezet, ahol több mindent kell figyelembe venni a helyszín kiválasztása során. Ezzel együtt, szerintem mindkettőnek megvan a sajátos hangulata, mindkettő lehet nagyon szép és különleges.

Külföldön is vállal esküvőszervezést?

Vállalok, de a jellemzőbb inkább az, hogy külföldi, pontosabban külföldön élő magyar párok itthon szeretnének magyar esküvőt és ebben kérik a segítségemet. Nyílván ez egy praktikus megoldás, hisz a rokonság nagyrészt itt él. Természetesen előfordul az is, hogy a pár egyik fele, a mennyasszony, vagy a vőlegény külföldi, ilyenkor az angol nyelvű kommunikáció is teret kap a szervezésben, de ez ma már hazai környezetben sem számít rendhagyónak.

Milyen új elemei vannak manapság egy esküvőnek, melyek esetleg a szervezési folyamatot is befolyásolják?

Újabban gyakori például, hogy a pár nem ragaszkodik a hétvégi esküvőhöz, így már rendszeresek a pénteki, illetve a màs hétköznapra szervezett esküvők. Ez a korábbiakhoz képest mindenképp rendhagyó gyakorlat, de mégis jól kezelhető. Egy másik újszerű eleme az esküvőknek, a szertartásvezetői ceremónia, ami a hivatali kliséhez viszonyítva egy érdemben személyreszabott, valóban minőségi, az esemény jellegéhez, tartalmához méltó keretet ad az „Igen” kimondásának. Hiszen végülis ez az esküvő fénypontja. Egy ilyen program rendkívül széleskörű szabadságot ad a párnak arra nézve, hogy ők milyen módon akarják ezt megtenni. Meghatározhatják a szertartás hangulatát, meghittségét, szabadon választhatják meg a napszakot, az időtartamot, és ez bizony határozottan más, mint a hivatali" futószalag feeling".

Vannak még templomi szertartások?

Természetesen vannak, és ilyen esetben is segítek akár a templom kiválasztásában, illetve ha speciális igények merülnek fel. ( művészek bevonása..)

A párokkal mindig Ön tartja a kapcsolatot, vagy van segítsége ebben?

Alapvetően minden párral én tartom személyesen a  kapcsolatot a teljes szervezési folyamat során. Ez a folyamat legtöbbször egy, vagy akár másfél évig is eltarthat. Ez idő  alatt rendkívül jól ráhangolódom a pár elképzeléseire, igényeire, s ezekhez hozzá tudom tenni azt a tudást és tapasztalatot, ami szükséges egy ilyen rendkívüli esemény és a hozzá kapcsolódó ünnep megéléséhez.

Most egy kicsit direkt kérdés következik: kifizetődő dolog esküvőszervezőt megbízni?

Tapasztalataim szerint igen. Nem csak hogy kifizetődő, de tulajdonképpen ki lehet jelenteni azt, hogy egy csináld magad szervezésű esküvő biztosan drágább, mint egy olyan, amit professzionális esküvőszervező bevonásával kiviteleznek. Egy profi esküvőszervező a jártassága és a kapcsolatrendszere révén még egy alacsonyabb költségvetésből is lényegesen többet tud kihozni, mint amire egy laikus szervezés mellett egyáltalán lehetőség nyílik. Az "ad-hoc" szervezésű esküvő ráadásul nem csak a ráfizetés kockázatát hordozza magában, hanem egy nem kellő szakmai hozzáértéssel megválasztott szolgáltatás révén olyan károkat, kellemetlenségeket okozhat, amelyek anyagiakban ki sem fejezhetők. Egy esküvő  egyszeri és megismételhetetlen esemény, s azok az élmények melyeket ezen a napon megél az ifjú pár , egy életre megmaradnak kellemes, vagy éppen kevésbé kellemes emlékként.

Mi az esszenciája, a titka a sikeres esküvőszervezésnek?

Meglehetősen sok összetevője van, de azt hiszem, két kulcstényezőt mégis kiemelhetünk, ezek között az egyik a jó helyszínválasztás, a másik pedig a professzionális szervezési folyamat. A helyszín lényegében minden továbbit meghatároz, de nem nehéz átérezni mennyivel más tud lenni egy ilyen esemény lebonyolítása, ha valaki, megfelelő szakmai tapasztalat birtokában profi módon kezeli az esküvő számtalan elemét, legyen szó történésről, tárgyi vagy személyi kérdésekről.

Mit gondol mi az Ön sikerének titka?

Talán ebben is két tényezőt emelnék ki, az egyik dolog a hozzáállásom, a másik kulcs pedig a kollégák, akikkel együtt dolgozom. Azt hiszem, az nagyon sokat számít, hogy az esküvőszervezés számomra nem pusztán munka, hanem elhivatottság, amiben tökéletesen megtaláltam önmagam, ami bizonyos értelemben teljessé tesz és örömet okoz nap, mint nap.  Én olyan partnerekkel dolgozom együtt, akikről  tudom hogy profi ès megbízható munkát vègeznek, így magabiztosan kijelenthetem a párnak is, hogy èletük egyik legfontosabb napján teljes biztonságban érezhetik magukat. Ebben a szakmában egy dobásunk van, épp ezért a hibázás nem lehet opció. A boldogság, amit a pár megél, és amiben mindannyian osztozhatunk velük annál inkább… és a hála, amivel elárasztanak minden egyes esküvő után olyan érzés, amit nem lehet szavakba önteni… ez az, amit nem lehet megunni, amit újra és újra át akarok élni.

Mi lenne az az 5 villámtanács, amivel itt és most ellátná azokat a párokat, akik a közeljövőben tervezik megtartani az esküvőjüket?

Mindenek előtt találják ki az esküvő stílusát, mivel ez határozza meg az esküvő koncepcióját és a helyszínválasztást.

Nagyon fontos, hogy időben kezdjenek bele a szervezésbe, mert a jobb helyszínek, illetve szolgáltatók sok esetben akár több szezonra előre le vannak foglalva.

Lehetőleg csak olyan embereket hívjanak meg az esküvőre, akikkel valóban jó személyes kapcsolatban vannak, tehát  közel állnak a párhoz.

Fontos hogy a szervezésbe mind a ketten részt vegyenek, hogy a menyasszony és a vőlegény elképzelései  együttesen megvalósulhassanak.

Végül pedig  a legfontosabb dolog, hogy ha a szervezést megfelelő szakemberre bízták, akkor a Nagy Napon már csak egymásra figyeljenek és próbálják meg az esküvő minden pillanatát teljes szívvel átélni.

Nagyon szépen köszönjük a beszélgetést és a sok hasznos információt! A viszontlátásra!


Azoknak az esküvő előtt álló pároknak, akik szívesen tájékozódnának részletesebben a Nagy Nap professzonális megszervezésnék részletkérdéseiben, ajánljuk szíves figyelmükbe az alábbi lehetőséget, ahol személyesen Kisdéry Boglárkával is találkozhatnak.


 


Esküvő / Brainel MEHANDI

AMI A VŐLEGÉNYT ILLETI

— Mondd csak, miféle lovag vagy te? - kérdezi Fiona, miközben a sárkány elől...
Esküvő / LUKÁCS György

AZ ESKÜVŐI NYAKKENDŐ

Újra itt az esküvői szezon, amikor a nősülni készülő urak számára...
Esküvő / Brainel MEHANDI

Túlöltözhetjük-e a vőlegényt?

Férfivendégként felöltözni egy esküvőre egyszerű mutatványnak látszik. Az...
Esküvő / Brainel MEHANDI

Nyereségvágyból elkövetett stílusgyilkosság

George Clooney-nak, pardon, az Oscar-díjas George Clooney-nak mindent szabad....