ÉSZAKI CUKISÁG VAGY NEOFEMINISTA KIÁLTVÁNY?

Észtország 2016-ban, az állam történelmében először, egy hölgyet választott elnökének Kersti Kaljulaid személyében. 2021. januárja óta pedig a miniszterelnöki posztot is egy női politikus tölti be. Kaja Kallas hivatalba lépésével Észtország mindkét leadere tehát hölgy, amit  érthetően sokan találnak figyelemreméltónak, s ennek okán a jelenség a közösségi oldalakon is beszédtémává vált. A kapcsolódó diskurzusban két csapásvonal bontakozott ki, melyek között az egyik Észtország úttörő szerepét méltatta, mondván ez az első olyan állam, amelynek két legfőbb közjogi méltósága nő. A megállapítás helytállóságát többen vitatják, II. Erzsébet brit uralkodót és női miniszterelnökeit példaként említve. Ha engem kérdeznek, szerintem mindenkinek igaza lehet. Insider Olvasóink emlékezhetnek rá, épp januárban említettem az egyik értekezésemben az “elsőség törvényét”, aminek megfogalmazása a világhírű marketingstratéga, Jack Trout nevéhez kötődik. Nos, ugyan ő fogalmazta meg az ún. “kategória törvényt” is, miszerint ha valaki általánosságban nem vonulhat be a történelembe elsőként, még mindig ott van az új kategória megnyitásának lehetősége. Így ha Észtország nem tekinthető elsőnek globálisan, megnyitható az államforma kategóriája, hisz az Egyesült Királyság alkotmányos monarchia, míg Észtország köztársaság. Észtország tehát az első köztársaság, aminek két legfőbb közjogi méltóságát hölgyek testesítik meg. Vita lezárva. 

A diskurzus másik csapásvonalát tekintve azonban már nem ilyen könnyű a helyzet, hisz jóval “rugalmasabb” a tárgy és a vonatkozó szabályozás is kevésbé szilárd, mint az államforma kérdése. Történt ugyanis, hogy a közösségi oldalakon az örömteli hírt világszerte egy olyan fotó kíséretében bocsátotta közre a publikum, amin a két politikus hölgy hivatalos környezetben sportcipőt visel. A fotó kapcsán különféle álláspontok ütköztek. A PR, a protokoll és a stíluskommunikáció szakemberei között többen vélik úgy, hogy a tornacipő ebben a kontextusban nem túl szerencsés választás, egy hivatalos fotón pedig méltatlanul eltereli a figyelmet a két hölgy valódi érdemeiről. 

Protokollszemmel nézve fájdalmas a jelenség. A kép láttán az jutott eszembe, két turista fotózkodik egy olyan nyári napon, amikor megnyitják a közjogi méltóságok épületeit egy napra a nyilvánosság számára, és idegenvezetett bejáráson vehetnek részt, akik az épület történetére kíváncsiak. Aztán olvastam a hölgyek maguk a közjogi méltóságok... a cipő mellett a ruha sem adekvát választás, hiszen sem a betöltött kapacitással, sem az alkalommal nem kongruens. A hölgyek nem magánszemélyek, hogy bármit felvehessenek, hanem maguk is intézmények. Számukra a közjogi méltóságokra érvényes nemzetközi protokollszabályok vonatkoznak. Vannak szintek, intézmények, ahol egész egyszerűen nincs helye hivatalos szerepben a szubjektív döntéseknek, ahol van lehetőség az egyéniség kifejezésére, nos, azoknak az elemeknek is összhangban kell lenniük az említett szabályozással.

Magánemberként történő részvétel során is csak jó időben, kültéri rendezvényen, sportos megjelenést kívánó alkalommal tudom maximum elképzelni az egyes elemeket... de nem együtt; és ha már ilyen ruha, akkor szandállal, ha nyitott, akkor pedig harisnya nélkül. Sportcipőt pedig sportruházathoz, sporttevékenységhez. Szomorú, kiábrándító és komolytalan egyben, remélem nem válik "trenddé". - Hossó Nikoletta, nemzetközi protokollszakértő

A fotó természetesen a kortárs feminizmus szívcsakráját is megérintette, így ők a nők felszabadításának egy újabb mérföldkövét üdvözölték a jelenségben:

Ami azt illeti nemzetközi porondon is hangsúlyos ez a vélekedés. A legtöbben kényelmesnek, praktikusnak, példaértékűnek és követendőnek tartják a szokatlan módit. 

“Next time someone comments disparagingly because I am wearing practical shoes in official, government-y settings, I look forward to responding with this image of Estonia's president and prime minister.”  - írja twittjében egy politikai tudosító.

Az utóbbi hónapokban a "tornacsukát" egyébként egy másik politikus hölgy is népszerűsítette. Az amerikai alelnökasszony Kamala Harris, az elnöki kampány során két furcsa topikban is beszédtémává vált. Az egyik, hogy a közeljövőben várhatóan Bident felváltva az elnöki székbe ülhet, a másik pedig a kampány során viselt tornacipős outfit. Az első felvetésben egyáltalán nem lehetünk biztosak, de vajon a tornacipős történet mennyiben volt eleve tudatos imázskommunikációs döntés? Véleményem szerint semennyire! 

Nem, Kamala Harris nem feministább, mint bármely normális nő, még akkor sem, ha politikusként nyilván ügyesen igyekszik lavírozni a különféle hullámokon. És nem, nem volt szándéka az "egy vagyok közületek" bullshittel sem operálni. De ha már adódott a lehetőség, hát élt vele. Meggyőződésem, hogy Kamala Harris szimplán gyakorlatias megfontolásból húzott tornacipőt azon a bizonyos napon. Így tett volna minden józan ember, aki enyhíteni akarja a fizikai terhelést, amivel egy ilyen kampányhajsza megkínálja az alanyt. A szemfüles sajtó persze azonnal felfigyelt a vászoncipőre, és a többi már történelem. Ettől a pillanattól ugyanis beindulnak a gépezetek, amit az elnöki stáb villámgyorsan lereagál, szondáznak, reakciókat figyelnek, és ami az egyik pillanatban még egyszerű  praktikum, a következő pillanatban már a Vogue címlapján kikiáltott hőslegenda. Így megy ez.

De vajon mi a történet a két észt hölgy esetében? Politikai üzenetnek szánták a sportcipős fotót? A női felszabadító front élharcosaiként kívántak tündökölni? Aligha! Megkérdeztem az Észt Köztársaság Budapesti Nagykövetségét az ügyben, s az ő válaszuk nem fogalmazott meg politikai üzenetet, sokkal inkább egyfajta divattrendként értelmezik. Mint mondták, Észtországban népszerű mostanság sportcipőt viselni formálisabb öltözékkel, s azt is megemlítették, hogy az elnök asszony nem először jelenik meg sportcipőben. Ez utóbbi kijelentést egyáltalán nem vonhatom kétségbe, már csak azért sem, mert Kersti Kaljulaid elnökasszony köztudottan maratonista. 2018-ban például az amerikai látogatása során összekötötte a hasznosat a kellemessel, és lefutotta a New York City Marathont 4:02.40. idővel. Úgy tudom az elnök asszony idén már két símaratonon is részt vett - ami egyértelműen azt mutatja, hogy nem csak Magyarországnak van sportos politikai vezetője.

Ha így nézem a dolgot, a sportcipő viselése a parlamentben, akár hivatalos fotón is, teljesen önazonos jelenség. Nem adekvát, de fogalmazzunk úgy, hogy van rá magyarázat. Ugyanakkor, e ballépés okán tévedés lenne azt gondolni, hogy Kersti Kaljulaid elnökasszony és Kaja Kallas miniszterelnök asszony alapvetően rosszul öltözködnek. Épp ellenkezőleg. Mindketten kifinomultan, és ami igazán figyelemreméltó, hogy kifejezetten nőiesen öltözködnek. Megkockáztatom, hogy Kaja Kallas miniszterelnöknő Európa egyik legsikkesebben öltözködő politikus asszonya. Persze, most mondhatja valaki, hogy politikai téren nem túl magas a mérce, de higgyék el, valóban jó ízlése van, ízig-vérig nő, aki nem fél nőnek lenni, nem álcázza magát férfinak, azaz nem igyekszik öltözékével eltüntetni a nemi identitását, sőt rendszerint magassarkút visel. 

Mellékesen jegyzem meg, hogy a nemzetközi sajtóban találtam arra utaló nyomokat is, miszerint az érintett politikus hölgyek arról nyilatkoztak, hogy a sportcipős eset egyedi volt, és nem tervezik rendszeresíteni ezt a fajta "hivatali" megjelenést. Persze, ettől még biztosak lehetünk abban, hogy az efféle stílusincidenseket a feminista és a genderista hívek továbbra is saját szájízük szerint értelmezik majd. Hisz, ahogy Nucky Thompson megmondta: "A politika első szabálya, hogy az igazság sosem állhat útjába egy jó sztorinak!" 

Apropó sztori: mint a történet hűen illusztrálja, a protokoll- és stílusszakembereknek láthatóan igazuk van. Nílván senki nem gondolja, hogy Kersti Kaljulaid elnökasszony és Kaja Kallas miniszterelnök asszony kevésbé értékes politikusok lennének pusztán azért mert nem megfelelő cipőt viselnek. Éppen ezért méltatlan, hogy a fél világ az elmúlt hetekben nem a valós értékeikről diskurált, hanem a cipőjükről. 

Végezetül, egy nagyon fontos dologra szeretném felhívni minden olyan nő figyelmét, aki nem szimpatizál a magassarkú cipővel, és úgymond "a nők felszabadítására vár": 

A magassarkú cipő sosem volt kötelező viselet! A protokoll sem várja el! De még a legformálisabb estélyi megjelenés keretében sem megkerülhetetlen!

Számtalan cipő áll rendelkezésre teljesen lapos sarkú kivitelben, melyek 24 órás viselés esetén is kényelmesek, miközben abszolút megfelelnek a formális megjelenés minden kulturális és esztétikai kívánalmának. Éljenek hát ezzel a lehetőséggel, és közben ne döngessék a nyitott kapukat, ne keressenek ürügyet a nívó üldözésére, és főként hagyják békén azokat a hölgyeket, akik nem feltétlenül rongycipőben kívánják megélni nőiességüket.