ELNÖKÖK STÍLUSCSATÁJA

November 3-án Amerika ismét elnököt választ. Trump kihívója a demokrata elnökjelölt Joe Biden úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi választás olyan csata, amit a nemzet lelkéért vívnak, “Battle for the Soul of the Nation”. Az amerikai sajtóban pedig konkrétan azt is leírták, hogy ebben a küzdelemben az öltözéknek komoly “harcászati” szerepe lesz. Ha így állnak a dolgok, mindenképp érdemes szemügyre venni ezt a “haditechnikát”. Hisz ritkán fordul elő a modern történelemben, hogy az öltözék ilyen alattomosan nagy befolyással bír. 

Szerző és cikkei


Szerző: Brainel MEHANDI | A szerző további cikkei


Ingyenes bevezető

Ez a különös csata két vénember... pardon, két idős férfi között dől el. Amerika történetében ez az első elnökválasztás, aminek során mindkét jelölt 70 év fölötti életkorban van. Kétségtelen, hogy ebben a helyzetben a megjelenésnek, és ezen belül az öltözéknek még a szokásosnál is nagyobb jelentősége van. Donald Trump 2016-os győzelme után sokan igazolva láthatták a tételt, miszerint nem a ruha teszi az embert, sem a sikert, de még az elnöki szék sem múlhat ezen. Kissé sántít a tézis, merthogy akkori ellenfele, Hillary Clinton személye, irrelevánssá tette az öltöny szerepét, a fókuszt ugyanis ellopta a nemek csatája.

A mostani helyzet látszólag megint Trump malmára hajtja a vizet. Joe Biden ugyanis öreg. Na nem mintha Trump fiatal lenne. Ám fiatalabb, mint Biden. Ebben a helyzetben még az egy hónapnak is súlya lenne, nem beszélve egy egész elnöki ciklust kitevő korkülönbségről. Vajon képes lesz-e Biden megjelenésével kompenzálni életkorbeli hátrányát és saját hasznára fordítani Trump hirhedt slamposságát? Már ha Trump valóban olyan slampos, mint ahogyan azt gondoljuk. Az esélylatolgatásra kitűnő lehetőséget nyújt a nemrég lezajlott elnökjelölti vita, amely nívóját tekintve kétségtelenül a vitakultúra fekete napjaként vonul be a történelembe, ám arra maradéktalanul alkalmas, hogy megfigyeljük miként boldogultak ebben az ütközetben az elnöki kampánystábok stíluskommunikációs kommandóegységei.  

Minthogy a vitában verbálisan sem érdemi gondolatokat, sem sorsfordító politikai víziókat nem mutattak be a jelöltek, így ott tartunk, hogy a nonverbális kommunikáció még inkább felértékelődik, azaz nő a nyomás a stíluskommunikációs SWAT egységek vállán. 

Jelen helyzetben a stíluskommunikáció küldetése merőben eltérő a két elnökjelölt személyét érintően. Míg Trump stílusszakembereinek az a feladatuk, hogy...

A cikk továbbolvasásához Insider státusz szükséges! Amennyiben rendelkezik ezzel a jogosultsággal, kérjük, kattintson a BEJELENTKEZÉS gombra. Ha még nem rendelkezik Insider sztátusszal, javasoljuk, vegye fontolóra, hogy csatlakozik közösségünkhöz! 


Diplomácia / Brainel MEHANDI

KÁROLY PÁRIZSBAN

III. Károly brit uralkodó Kamilla királyné társaságában Franciaországba...
Diplomácia / Brainel MEHANDI

Ramaphosa “frakkja”

Az elmúlt napokban sajátos visszhangja volt a dél-afrikai elnök minden...
Diplomácia / Brainel MEHANDI

RISHI SUNAK STÍLUSA

Anglia, az öltöny és a nyugati elegancia szülőhazája… ám ha miniszterelnökeiről...
Diplomácia / Brainel MEHANDI

KLEIDER MACHEN LEUTE

A szomszédunkban kibontakozó háború még csak küszöbön volt, amikor Olaf (nem,...