KOLESZTERIN KÁROK

Csak szólok: a koleszterincsökkentők hatástalanok a szív- érrendszeri betegségek megelőzésében. Ha csak ennyi lenne vele a probléma, már az is épp elég nagy baj volna, hiszen Magyarországon — és sok más országban is — a szív-érrendszeri betegségek következtében hal meg a legtöbb ember. Nem csoda, hogy az 1980-as évek végén hatalmas reményeket fűzött a belgyógyászat a sztatinok alkalmazásához, amelyekről azt állították, hogy csökkentik a vér LDL koleszterin szintjét, ezáltal csökken az érelmeszesedés és az infarktusok száma.

Szerző és cikkei


Szerző: Dr. HORVÁTH Réka | A szerző további cikkei


Tartalom

Azokban az években a gyógyszeripar által finanszírozott vizsgálatok ezt a hipotézist erősítették a vizsgálatok során. A koleszterincsökkentők a legnagyobb üzletet jelentették a gyógyszeripar számára, hiszen minden embert meg kellett óvni a szívhaláltól, akit megérintett a magas vérnyomás, az érelmeszesedés vagy a szívbetegség szele. Hamar bekerült a köztudatba, hogy a koleszterin ellenség, és a magas koleszterin szint ellen tűzzel-vassal, de leginkább a sztatinokkal kell küzdeni.

A gyógyszer-vizsgálatok kapcsán etikai problémák merültek fel. Ezért 2004-ben új szabályozást vezettek be. A gyógyszerek klinikai vizsgálatait már a gyógyszeripartól független szakértők is elvégezték. A független szakértők által végzett vizsgálatok azt találták, hogy—bár a a sztatinok valóban csökkentik a vér LDL koleszterin szintjét, mégsem védenek a szívinfarktustól. Mi több, arra a következtetésre jutottak, hogy a sztatin szedés inkább fokozza a szívroham előfordulását. Japán kutatók /Okuyama és mtsai/ már abban az időben is erősen szorgalmazták a sztatinok alkalmazásának a felülvizsgálatát.

Gondolkodjunk el azon, hogy mikor okozhat egy gyógyszer az átlagosnál nagyobb problémát!

  • ha a betegség tekintetében hatásos, de vannak mellékhatásai?
  • ha nem annyira hatásos, mint ahogy feltételeztük?
  • ha hatástalan?
  • ha allergiás reakciót okoz?
  • ha a szedése közben valami más betegség kialakulását elősegíti?
  • ha az alkalmazása során épp azokat a tüneteket erősíti, ami ellen védeni lenne hívatott?

Mondom a 10 pontos választ:

  • Ha az alkalmazása során épp azokat a tüneteket erősíti, ami ellen védeni lenne hívatott, ráadásul még más bajokat is okoz.

El sem hiszed, hogy ilyen előfordulhat, igaz?

Ha ezt a post-ot végigolvasod és felfogod, megérted, hogy miről van szó, biztos, hogy kihúzod majd a koleszterincsökkentőket/Sztatinokat/ a kedvenc gyógyszereid listájáról.

Vagy mégsem?

  • mert már régóta szeded és nélküle magasabb lenne a koleszterin szinted
  • mert az orvos azt mondta, hogy ezt kell szedni
  • mert egy másik felírta, hogy megelőzd vele az érelmeszesedést
  • mert idős korban a szívbetegség javulását reméled az alacsonyabb koleszterin szinttől?

Mielőtt rátérnék a magyarázatokra, megnyugtatlak, hogy ha ezeket gondolod, azzal nem vagy egyedül. Bár nyugalomra semmi ok. Akkor tennéd a legjobbat magaddal, anyukáddal, a nagynénéddel vagy a szomszéddal, ha a kukában landolna még ma este az összes ilyen típusú gyógyszer válogatás és szívfájdalom nélkül. /Amit mondtam, jelképes. Tudom….a szelektív veszélyes hulladék gyűjtőben.:-)/

Hogy kerekedhetett a gyógyszergyártás egyik legnagyobb profitot hozó sikertörténete egy olyan gyógyszerből, ami ártalmas?

A válasz a szokásos:

  • volt egy hibás feltételezés
  • egy kecsegtető ötlet
  • rész-tudás vagy tudatlanság
  • egy becsapós részeredmény
  • a gyógyszeripar hatalmas haszna
  • irányított kutatások
  • a gyógyszeripar érdekeivel ellenkező eredmények és tények félresöprése

És még egy érdekes, nagyon gyakran megfigyelhető jelenség:

Ha a szakemberek/orvosok/ azt gondolják valamiről, hogy az jó és alkalmazzák, kiállnak mellette, legtöbbször nehezen változtatják meg a véleményüket. Képzeld el, hogy egy háziorvos naponta írja, rendeli ezeket a gyógyszereket a pácienseinek. Évek hosszú során keresztül. Aztán kiderül, hogy a gyógyszer nem, hogy nem olyan jó, de éppenséggel nagyon káros. Nem szeretik egyszer csak azzal fogadni a betegüket a következő recept felírásakor, hogy amit évekig szedettek vele, az ártalmas volt.

MI A BAJ A SZTATINOKKAL?

Hosszú lesz felsorolni, én azonban most megteszem.

Ezek a mellékhatások rendkívül gyakoriak. Sokszor azonban a mellékhatásokat nem hozzák összefüggésbe a sztatin szedésével sem a betegek, sem az orvosok. Valami másnak tulajdonítják. /Idős kor, stressz, helytelen táplálkozás…/

1. Polyneuropátia /Más néven perifériás neuropátia/idegbántalmak/ jellemzői a következők:

  • érzékelésbeli változások, mint pl. fájdalom, égő, bizsergő érzés, zsibbadás vagy csökkent érzékelés (általában a karokban, kezekben, lábakban és lábfejekben)
  • fáradtság
  • járási nehézségek
  • a karok, kezek vagy lábfej használatának nehézségei
  • arcizom gyengeség
  • nyelési nehézségek
  • beszédfunkció zavarok
  • izomfunkció vesztés
  • izületi fájdalmak
  • rekedtség vagy hang elváltozások

2. Szívelégtelenség

A sztatinok koszorúér-elmeszesedést, azaz az érfalak megkeményedését okozzák,

  • érelmeszesedés
  • érszűkület
  • szívelégtelenség.

A sztatinok okozta szívizom károsodás/kardiomiopátia/ nem azonnal jelentkezik. Átlagosan 5-6 év után jelenik meg és a klinikai gyakorlatban legtöbbször nem ismerik fel a sztatinokkal való összefüggést.

3. Izomkárosodás

  • izomgyengeség,
  • izomfájdalom,
  • az izomsejtek szétesése,
  • a megemelkedett CK/kreatin-kináz/ szint relatíve gyakori a sztatin szedés alatt. Az irodalmi adatok 1-25%-ig említik.

4. Májkárosodás

Gyakori, de általában nem súlyos tünet. Emelt májenzim szinteket jelent a vérben, ami általában rendeződik a sztatin szedés abbahagyása után.

5. Cukorbetegség /Diabetes

A sztatinok (koleszterincsökkentők) szedése átlagosan 33%-kal növeli az újonnan kialakult cukorbetegség kockázatát az idős nőkben. Egyes vizsgálatok ezt az arányt 50%-ra teszik. A vizsgálatok szerint minél nagyobb dózisban szedi valaki a sztatinokat, annál nagyobb a cukorbetegség kockázata .

6. Daganatos betegségek

Nagyon komoly hosszútávú probléma. Az American Medical Association 1996-ban megjelent vizsgálatában kimutatták, hogy rágcsálóknál mindenfajta lipid csökkentő gyógyszer (fibrátok és sztatinok) rákot okoznak.�

Egy nagy japán sztatin vizsgálatban, a J-LlT-ben azt találták, hogy azon pácienseknél, akiknek az LDL-koleszterin szintjük drasztikusan lecsökkent Simvastatin hatására, szignifikánsan megnőtt a rákos halálozás.

MI AZ OKA A SZTATINOK KÁROS HATÁSAINAK?

  • a sztatinok károsítják a mitokondriumokat
  • a sztatinok nagymértékben gátolják az ATP-termelést
  • a sztatinok csökkentik a Q10 szintézist
  • a sztatinok csökkentik a K2-vitamin szintézisét és ezáltal fokozzák a kálciumnak az artériák falába történő lerakódását
  • módosítják a sejtek közötti kommunikációban szerepet játszó jelátviteli fehérjék szerkezetét
  • a sztatinok gátolják a szelén hasznosulását

Tömören összefoglalva ezek a tények. Ettől kezdve te is tudsz róla. És mint mindig, ebben az esetben is eldöntheted, hogy a bégető nyájjal tartasz-e vagy átgondolva a téma élettani és biológiai vonatkozásait kiállsz a saját egészséged mellett.

Dr Horváth Réka: 06309492806 (Ha kérdésed van hozzám, vagy segítséget szeretnél, keress telefonon vagy Messengeren!)

 


Test & Lélek / LUKÁCS György

POWER WALK

Korábbi cikkekben már megismerkedtünk a power suit fogalmával, avagy a hatalom...
Test & Lélek / Dr. HORVÁTH Réka

AZ EGÉSZSÉGES ÉLET BIZTOSÍTÉKA

A statisztikák és a valóság is azt mutatja, hogy a lakosság egészségi állapota...
Test & Lélek / Dr. HORVÁTH Réka

AHOL KÉRDÉSEK VANNAK, OTT VÁLASZOKNAK IS LENNIÜK KELL

     Eljutottunk odáig, hogy az egészséges táplálkozás rendkívüli eredményekkel...
Test & Lélek / Dr. HORVÁTH Réka

AZ EGÉSZSÉGHEZ VEZETŐ ÚT

A sorozat előző írását azzal fejeztem be, hogy elvezettem az olvasókat egy...