Kultúra

A KULTÚRA, ÉLETFORMA


Kultúra / FINTA László

A veterán brit filmrendező, Sir Ridley Scott és David Scarpa forgatókönyvíró filmtörténeti bravúrt könyvelhetnek el: a The Benny Hill Show és a Szeszélyes évszakok szellemiségében deheroizálták Bonaparte Napóleont és Joséphine de Beauharnais-t, bár Antal Imre és Kudlik Júlia sokkal szórakoztatóbbak lettek volna az uralkodói hitvesi pár szerepében.

Kultúra / Brainel MEHANDI

Megnéztem a Gólem Színház repertoárjában szereplő, Szalonklára című monodrámát. Majd ezt követően megnéztem milyen kritikát kapott a darab. Nos, ez a mozzanat késztetett arra, hogy végül billentyűzetet ragadjak, és magam is írjak néhány keresetlen gondolatot erről a különleges műről. 

Kultúra / FINTA László

Nem titkolom, sokáig idegenkedtem Márai Sándor műveitől. Túlságosan divatosnak ítéltem, népszerűsége gyanús
volt, őt magát pedig a polgári világ emlékművének, élettelen kőszobornak láttam. Tévedtem.

Kultúra / LUKÁCS György

Úgy vélem, nem túlzás azt állítani, hogy az ötórai teázás hagyománya tökéletesen csokorba gyűjti azokat az értékeket, amelyeket a brit kultúrában szeretünk, és amiket az utóbbi évtizedben a Downton Abbey c. sorozat mutatott be a leghitelesebben. Nem csoda hát, hogy a hivatalos szakácskönyv sikere után a teázási szokásokról is íródott egy könyv, amely részleteiben is bemutatja az ötórai tea szertartását. Íme egy kis ajánló, nem csak anglofil olvasóinknak.


Kultúra / Brainel MEHANDI

A HIVATALOS DOWNTON ABBEY SZAKÁCSKÖNYV

Szoktuk mondani, hogy minden elolvasott könyv hozzáad valamit a...
Kultúra / FINTA László

A HÚSVÉTI SÓDAR TITKA

Korunk embere annyira mohó, hogy az egércsapdából is kilopná a szalonnát....
Kultúra / FINTA László

A KORONA – SZAPPANOPERA A SZAPPANOPERÁRÓL

A Windsor-háznak sosem volt szerencséje az amerikai asszonyokkal. Wallis...
Kultúra / FINTA László

JÓKAI MÓR ESETE A KORTÁRS ÍRÓNŐVEL

Valahányszor ideológiai indulatoktól vezérelve akár a hatalom, akár az...